Barion Pixel

Film

Bombák helyett Hans Blix

Blix Not Bombs - 85'

Szinopszis

2001-ben a 8 éves Greta stockholmi otthonukban a tévében látta a 9/11-es terrortámadást, azt, ahogy a repülőgépek a World Trade Centerbe csapódnak. A következő években azután sokszor találkozott a médiában egy honfitársával, a diplomata Hans Blix-szel, aki a 60-as évektől a békéért harcolt. A világon mindenhova őt hívták, ahol „égett a ház”. 2003-ban Irakban az ENSZ ellenőreként Blix vezette a tömegpusztító vegyi és biológiai fegyverek utáni vizsgálatot. Bár nem találtak semmi erre utaló nyomot, az USA mégis háborút indított. Óriási hiba volt – mondja Blix Grétának, aki azért keresi fel a 94 éves diplomatát, hogy segítsen neki megérteni a világot. Van-e még egyáltalán szerepe a diplomáciának? Vagy Blix volt az utolsó a nagyformátumú „közvetítők” között, aki még hitte, hogy a diplomácia meg tudja óvni a világot?

Rendezők

Rendező:

Greta Stocklassa

Greta Stocklassa 1993-ban született cseh-svéd családban. 2013-tól a Prágai Előadóművészeti Akadémia (FAMU) Film- és Televíziós Iskolájában tanult dokumentumfilm-készítést. Diákkori rövidfilmjeit csehországi és külföldi fesztiválokon vetítették. Munkáiban a nyugati jóléti társadalom árnyoldalaival foglalkozik. Erős vizualitással és jellemzően inkább játékfilmekben használt filmnyelvi eszközökkel próbálja ábrázolni az aktuális társadalmi-politikai jelenségek árnyoldalait; filmjei a dokumentumfilm és a fikció határán mozognak. 2019-ben készült el első egész estés dokumentumfilmje, a Kiruna – A Brand New World, amelynek premierje a svájci Visions du Réel dokumentumfilm-fesztivál versenyprogramjában volt, és többek között elnyerte a Finále Plzeň Filmfesztivál diákzsűri fődíját 2020-ban.

Director
X

Segítsd a BIDF-et!

A TE adományod is számít

Rendszeres támogatás Egyszeri támogatás
Back to top