Barion Pixel

Film

Hozzáadás a kedvencekhez

Bánya utca - Leltár

Bánya utca - Leltár - 59'

Vetítéseink

Szinopszis

Dévától 30 km-re, a Kárpátok hegyei között rejtõzik Kismuncsel, az egykor virágzó bányatelepülés. A jobb élet reménye a 60–as években emberek százait csalogatta ide. A bányát másfél évtizede bezárták, a munkások rövid idõ alatt szétszéledtek. Az emlékek és a szegénység néhány családot tart még fogságban. A kamera leltárba veszi az élet apró nyomait.

Rendezők

Rendező:

Buglya Sándor

Született Magyarországon, 1945-ben. A biológia volt a kedvenc tantárgya, így egyenes út vezette a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre. Párhuzamosan filmezni is kezdett, s az egyre finomodó megfigyelőkészség és a betegekkel való mindennapos kapcsolat elmélyülése végül a dokumentumfilmezésben talált egymásra. Az orvosi tanulmányok után rendezői és operatőri diplomát szerzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Évtizedek alatt közel félezer filmet, televíziós műsort rendezett és fényképezett, alkotásait számos fesztiválon díjazták. Az utóbbi harminc év során filmalkotások százainak volt producere. Filmjeinek ideálja, hogy a néző már ne is egy filmet nézzen, hanem úgy érezze, ami elé kerül, az maga az élet. A finom megfigyelésekre koncentrál, ahogy egy szerzetes egyik filmjében megfogalmazta: az élet értelme észre venni az élet apró dolgait, felfedezni a „fűnyi jót”. A filmpedagógia az 1970-es évektől vált sorsává: filmrendezést, operatőri ismereteket, dramaturgiát, vizuális nyelvet tanított számos intézményben, így a Budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Németországban és Ausztriában, illetve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotó, film és média szakán, Kolozsvárott. Jelentősebb díjai: Balázs Béla-díj (1994), Csokonai Vitéz Mihály alkotói díj (2005), a Magyar Filmszemle produceri díja (2005), Alternatív díj (2007, Maros vásárhely), Perőcsény díszpolgára (2007), Sárga Csikó életműdíj (2013, Románia), Kertész Mihály érdemérem (2015, Kolozsvár), Párhuzamos kultúráért díj (2015, Médiawave), Érdemes művész (2021), SAPIENTIA Egyetem Tiszteletbeli professzora (2022), HSC operatőri életműdíj (2023), a Magyar Művészeti Akadémia elnökségének tagja.

Director
X

Segítsd a BIDF-et!

A TE adományod is számít

Rendszeres támogatás Egyszeri támogatás
Back to top