Barion Pixel

Film

Mostohák

Mostohák - 81'

Szinopszis

A kilencvenes évek végén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében harminchárom hivatásos nevelőszülőnél kétszázhetven gyerek nevelkedett nagy békességben, egészen addig, míg az önkormányzatoknak előírt takarékossági intézkedések sajátos helyi értelmezése következtében el nem bocsátották őket. Ebbe és abba, hogy a gyerekeket a továbbiakban fizetés nélkül nevelik tovább, a szülők többsége belenyugodott. Egyikük azonban úgy döntött, hogy ha a munkáját nem fizetik meg, akkor visszaadja a 13 éve nála nevelkedő gyerekeket az intézetnek.

Díjak

32. Magyar Filmszemle nem-fikciós fõdíj

Rendezők

Rendező:

Csillag Ádám

Csillag Ádám 1954-ben született, Balázs Béla-díjas magyar dokumentumfilm-rendezõ, producer. Filmes karrierjét asszisztensi munkakörben kezdte 1975-1980 között forgó nagyjátékfilmekben dolgozva. 1984-ben elvégezte a fõiskola film- és televíziós rendezõ szakát, ahol Fábri Zoltántól tanulhatott. A diplomaszerzés utáni években a BBS-ben készített dokumentumfilmeket, a siker azonban nem jött könnyedén. Filmjeihez sokáig nem talált külsõ támogatást, ezért önerõbõl kellett dokumentálnia azokat az eseményeket, amelyek nem, vagy csak korlátozottan, esetleg ellenkezõjükre fordítottan, manipulált módon jelenhettek meg a nyilvánosságban. Csillag Ádám dokumentumfilmes munkáját számos díjjal jutalmazták az évek során: 1986-ban megkapta a Kulturális Minisztérium Nívódíját, 1990-ben Dunaszaurusz címû alkotását az Év Dokumentumfilmjévé választották, 1993-ban pedig a Szív utca címû filmjének ítélték a Legjobb Rendezés díját a Magyar Filmszemlén. 1997-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 2001-ben pedig a Millenniumi Magyar Filmszemlén Mostohák címû rendezése nyerte el a fõdíjat. “Egykori filmrendezõ, mai krónikás vagyok”- hivatkozik magára a rendezõ, aki nagy horderejû dokumentumfilmjei után, közel tíz éve egyedi krónikákat oszt meg nézõivel.

Could not find file
X

Segítsd a BIDF-et!

A TE adományod is számít

Rendszeres támogatás Egyszeri támogatás
Back to top